Fészek Pszichológiai Magánrendelő

Miért van szükség pszichológusra?

FELNŐTTEK ESETÉBEN

Mindannyiunk életében vannak nehéz időszakok, amikor úgy érezzük, elakadtunk. Nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, rosszkedv, szorongások, tartós betegségek nehezítik a mindennapjainkat; nem úgy halad az életünk, ahogy szeretnénk, nem tudunk megfelelni saját elvárásainknak, nem sikerül összeegyeztetni mindennapi szerepeinket.

Ezek gyakran pszichés illetve szervi betegségek formájában jelentkeznek. Ilyenkor érdemes pszichológus segítségét kérni, hiszen a klinikai pszichológia eszközeivel lehetőség van ezek szakszerű oldására, ezáltal az életminőség javítására. A pszichológus célja, hogy feltáró beszélgetéseink során segítsen összerendezni az összekavarodott szálakat, támpontokat adjon, segítsen olyan készségek kialakításában, amelyek segítik a boldogulást.

GYERMEKEK ESETÉBEN

A kisgyermekek nem mindig tudják szavakba önteni gondjaikat, így a tünetek beszélnek helyettük. A gyermek nem feltétlenül szenved ezektől a jellemzően viselkedésbeli furcsaságoktól, a felnőtt veszi előbb észre a zavart; bepisilés, dadogás, alvászavar, tanulási illetve magatartásproblémák, szorongásos tünetek jelentkeznek leggyakrabban. Ezek a helyzetek időnként a szülők legjobb szándékai ellenére is előfordulnak.

Minél hamarabb fordulunk ilyenkor pszichológushoz, a zavar annál sikeresebben orvosolható, és annál könnyebben teremthetők meg a gyermek további egészséges fejlődésének feltételei.

Nem a tünetet kell megszüntetni elsősorban, hanem a mögötte rejlő mélyebb zavart. Ennek feltárása életkortól függően történhet játékosan vagy beszélgetéssel. A pszichológiai tesztvizsgálatok segíthetnek a képességek, érzelmi állapotok pontosításában. A feltáró, azaz a diagnosztikus munkát a pszichológus elsősorban játékok segítségével végzi, ugyanis a játékokban és rajzokban a gyerekek -anélkül, hogy észrevennék- elmondják, mi okozza számukra a nehézséget, sőt azt is, hol keresendő a megoldás.

Nemcsak kisgyermekkori problémákkal fordulhatnak pszichológushoz, hiszen a pszichológus szakemberek a serdülő- és ifjúkor nehézségeivel való megküzdésben is szívesen nyújtanak segítséget. Ez a korosztály még inkább igényli a szülő nélküli foglalkozásokat, így velük a terapeuta a szülőkkel való első találkozást követően önállóan foglalkozik, de a rájuk vonatkozó titoktartási kötelezettséget a kritikus helyzetek természetesen felülírhatják.

Négy évesnél fiatalabb gyermekek esetében anya-gyermek-konzultáció keretében zajlanak a foglalkozások, amikor az egyik vagy mindkét szülő jelen van a gyermekkel; együtt elemzik a problémát és a gyermek viselkedését.